2010. november 2., kedd

Hahóóó :)

Kedves Olvasóim. Picikét eltűntem, ennek több oka is van.

Az egyik az,hogy a férjem végre itthon dolgozik és nem külföldön,így kevesebb időt töltök a gyöngyeim társaságában. Megünnepeltük kicsi lányom  első születésnapját és vendégeskedtünk is, kicsit elterelődött a figyelmem az alkotásról, de már érzem a hiányát, úgyhogy nekiveselkedem nemsokára.A másik az, hogy Latinka ajándékláncában Szegusznak küldök ajándékot, ezen munkálkodtam nagy erőkkel. Ma vagy holnap indul a postán és amint megkapta a címzett a csomagot ide is felkerül,hogy mivel próbáltam kedveskedni neki. :)

Legnagyobb meglepetésemre a két nemrég közzétett mintámat több mint 600-an(!) töltöttétek le eddig, ezt álmomban se gondoltam volna, nagyon köszönöm azt érdeklődést,ahogy a kedves szavakat is, amelyekkel mindig megörvendeztettek. :)

Ennek örömére hamarosan két új játékot indítok, melyekben
- a Facebook-osok lesznek előnyben (múltkor a blogosok voltak, így próbálok kompenzálni)
- a mintáimat megfűzők vehetnek részt
Részletek hamarosan.

Én nagyon várom már, ahogyan azt is, hogy megérkezzenek a téli és karácsonyi témájú fityegők és még néhány apróság. :)

Végezetül pedig egy szülinapi kép az én kis husinyuszimról. :) (A cuki pólót Viktől kaptuk ajándékba. Köszi Vik!)

9 hozzászólás:

norono írta...

Jaj de édes!Látszik rajta, hogy mindíg nevetésre áll a szája!

Krisztina írta...

Isten éltesse sokáig, füle érjen bokáig! Tündéri kicsi lány.

Köszönöm ismétcsak a mintáidat. A továbbiakat is kiváncsisággal várom.

Nem beszélve a beígért játékról... :)

Anikó - Gyöngyszerelem írta...

Szia-szia! Isten éltesse ezt a drága kisbabát! Imádnivaló! :)

Kata írta...

Isten éltesse Flórát!! :)

Ági mama írta...

Sok boldog szülinapot kívánok!
Nagyon cuki kislányod van!!!

N Zsuzsa írta...

Nagyon édes ez a kis poronty. Olyan gyömöszölni, "porcogózni" való. Tündéri! Az én kisunokám is most 1éves. Imádni valóak ilyenkor (is)! Öröm nézni, hogy nyiladozik az értelmük!

MELI-BEADS írta...

Isten éltesse a kis Drágádat!Gyönyörű kislány és tényleg olyan kis gyömöszölni való.Sok boldogságot Neki és Nektek is!Meli.

Kántorné Szilvi írta...

Isten éltessen benneteket!
Az én lánykáim is ilyen husisak voltak. Tündéri kis arca van!
Kaszilva

ekszerlada írta...

Juj de édes kicsi baba:)))Mekkora pocikája van,hát megzabálom:))))))ÉS ez a tündéri vigyor....elolvadtam:))Gratulálok hozzá és legyen sok örömötök,boldogságotok Vele:))